Mikaël Ollivier § Vértestvérek

július 31, 2015


A Lemeunier család békés vacsoráját az ajtócsengő éles berregése szakítja félbe. Ettől a pillanattól kezdve minden a feje tetejére áll: Brice-t, az idősebbik fiút a rendőrség öt gyilkosság vádjával letartóztatja. Az indítékok és bizonyítékok egyértelműen arra utalnak, hogy ő a bűnös. A szülők összeomlanak, már-már ők is elhiszik, hogy a fiuk követte el a szörnyűségeket. Egyedül Martin, Brice öccse hisz megingathatatlanul bátyja ártatlanságában, és elhatározza, hogy ezt be is bizonyítja. A fiú izgalmas nyomozásba kezd, melynek során sötét családi titkokra derül fény és a saját élete is veszélybe kerül. 
A regény Franciaországban 8 ifjúsági irodalmi díjat kapott és tévéfilmet is forgattak belőle.



Általában nem szoktam krimiket és thrillereket olvasni, mert ezek nem az én műfajaim. Néha azonban nekem is a kezeim közé akad 1-2 példány, amiknek a fülszövege annyira megnyerő, hogy muszáj elolvasnom őket. Így volt ezzel a könyvvel is. A könyvtárban találtam rá, és mivel pont kivették azt a 3 könyvet, amit szerettem volna, ezért úgy gondoltam, hogy miért is ne jönne velem? Tény, hogy ez nem egy szokványos vörös pöttyös könyv, én mégis jobban élveztem, mint a többi kiadott romantikus könyveket. Néha az embernek jól esik egy kis borzongás és libabőr... Elég nehéz helyzetben vagyok, mert a krimiket a legnehezebb úgy értékelni, hogy ne írj le a könyvből fontosabb momentumokat. Próbálom ezt a bejegyzést spoiler mentesen, viszont titokzatosan leírni, hogy kedvet kapjatok erre a rövid, 100 oldalas könyv elolvasására! (:

Amikor elkezdtem olvasni, sejtettem már a címből, hogy valami nagy csavar készülődik benne, sőt még arra is sikerült rájönnöm, hogy mi lesz az! Szerintem az egész történet nagyon hasonlít a Pretty Little Liars sztorijára, csak éppen fiúkról, és nem lányokról szól. Voltak benne nagyon hátborzongató részek, nekem az egyik legfélelmetesebb az volt, mikor Martin bement a bolondokházába, és látta a betegeket... Kicsit nehéz volt elképzelnem, hogy a főhősünk 14 éves, és ilyen nagy a bátorsága. Persze ezeket én is megtettem volna a szeretteimért... A sorozatgyilkosságos ötletet nagyon jónak találtam, az író ezzel is fenntartotta az olvasó figyelmét. A meggyilkolt embereken talált nyom is nagyon érdekesnek tűnt, kár, hogy csak kevés figyelmet szentelt neki az író. A helyszínválasztással is meg voltam elégedve, a végén a sötét erdő, és a lakókocsi hátborzongató volt. A gyilkos "főhadiszállása" is hasonlított a PLL stílusára, olyan volt, mint A búvóhelye.  Nagyon sajnáltam, hogy csak picit több, mint 100 oldalas a könyv, úgy gondolom, hogy nem baj, ha egy krimi hosszabb terjedelmű. Mint az előző olvasmányom, ez is egyszer olvasós könyv, egy nagyon jó kis nyári thriller. Ajánlom azoknak, akik szeretik a nyomozós könyveket, és akiket nem zavar az, ha a történet kicsit kiszámítható.

A következő bejegyzésem egy book tag lesz, remélem azt is élvezni fogjátok! (:

-Lonette

You Might Also Like

0 megjegyzés

Legolvasottabb bejegyzések

A blog rendszeres olvasói

Facebook oldal